A város magyar rendezvényei

Magyar Szórvány Napja

November 15-én, Bethlen Gábor születésének és halálának a napján ünnepeljük a Magyar Szórvány Napját. A Hunyad megyéből induló kezdeményezést mára a magyar országgyűlés is elfogadja, így már nemcsak Hunyad megyében, nemcsak Erdélyben, de immáron az egész Kárpát-medencében ez a nap a „szórvány napja”.

Márton Áron zarándoklat

2013 júliusában szervezte meg első alkalommal Kovács Gergely egyházjogász, Márton Áron boldoggá avatási ügyének posztulátora és Ferencz Kornélia, az Erdélyi Mária Rádió önkéntes munkatársa azt a zarándokutat, amely boldogemlékű Áron püspök nyomdokait járta be.
Hála a folyamatos érdeklődésnek, immár tizedik alkalommal került megszervezésre a háromnapos zarándoklat, melynek főbb állomáshelyei: a szülőfalu Csíkszentdomokos, a börtönévek leghosszabb helyszíne Máramarossziget, a püspökszentelésnek helyet adó Kolozsvár és a püspöki székhely Gyulafehérvár. Gyulafehérváron a püspöki palotát, Márton Áron egykori dolgozószobáját és kápolnáját, továbbá a székesegyházat és a kriptát keresik fel a zarándokok.

Bocskai zarándoklat

Az 1606. december 29-én Kassán elhunyt fejedelmet a gyulafehérvári székesegyházban helyezték örök nyugalomra 1607. február 22-én. Várad volt kapitánya, Bihar vármegye főispánja, a Partium ura, Erdély fejedelme, Magyarország választott és megkoronázott királya, a magyar rendi jogok és a vallásszabadság biztosítója, a hajdúk felszabadítója és letelepítője, valamint a székelyek kiváltságainak helyreállítója, kismarjai Bocskai István (1557–1606) iránt tisztelegve rendezik meg a magyarországi hajdúvárosok a Bocskai-zarándoklatot. Az akció a hajdú múlt ápolása és őrzése mellett a határok fölötti magyar nemzeti egységet is hivatott szolgálni és demonstrálni.

Magyar közösségi házak

II. Rákóczi Ferenc Református Közösségi Központ

A gyülekezeti központ szerepe a gyülekezeti életet szolgáló lelki és egyéb alkalmak szervezésére helyet és alkalmat adni, valamint lehetőségek szerint segíteni a gyülekezet anyagi boldogulását is. Ezekben a tervekben partnerként szolgálhatnak és az épület haszonélvezői is lehetnek egyháztagok, egyházi szervezetek, alapítványok, vagy egyházi programokat megvalósító hívek. A gyülekezeti épület nem egyéni, hanem a közösségi boldogulást segíti elő. A közösségi ház a gyülekezeti alkalmak: bibliaórák, nőszövetségi találkozók, kórustalálkozók, egyházi előadások, gyermekfoglalkozások (gyermekistentiszteletek, gyermekbábszínházak), gyülekezeti vendégfogadások, presbiteri gyűlések, gyülekezeti esemény megünneplések (egyházi születésnapok), a magyar oktatással kapcsolatos rendezvények, különleges egyházi alkalmak, istentiszteletek, bibliaversenyek, és bibliatáborok, népi táncoktatás és művelődési programok  számára lett kialakítva. Minden ilyen rendezvénynek Isten dicsőségét és a gyülekezet épülését kell szolgálnia.

510103 ALBA IULIA (Gyulafehérvár), str. Regina Maria 7

vezetékes telefon/fax: +4-0258-811.826

mobiltelefon: +4-0726-339902

A város kulturális intézményei

Nagy Egyesülés Múzeuma

A múzeum előzményeit még az Osztrák-Magyar Monarchiában kereshetjük: az Alsó-Fehér Megyei Történeti és Régészeti Egyesület Múzeuma az 1880-as években jött létre Gyulafehérváron. Erdély Romániához való csatolása után a gyűjteményt átszervezték, mai helyére, az „Babilonnak” nevezett volt tiszti pavilonba pedig a hatvanas évek végén került. Az új múzeumegyüttest az 1918-as események ötvenedik évfordulóján nyitották meg, majd 1975-ben – Vitéz Mihály havasalföldi vajda erdélyi hódításának 375. évfordulója alkalmából – újra átszervezték. Azóta viszont a tárlat alig változott – bár a kommunizmust dicsőítő és a Ceaușescu-házaspár személyi kultuszát szolgáló elemeket eltávolították, a koncepció és a múlt bemutatása lényegében ugyanaz maradt.

A múzeum, noha a „Nagy Egyesülés” nevét viseli (Muzeul Național al Marii Unirii) nem csak az 1918-as eseménynek állít emléket: helytörténeti, régészeti, egyháztörténeti gyűjteményekkel várja a látogatókat, időben pedig az őskortól a 20. századig terjedő időszakot fogja át. 

Str. Mihai Viteazul, Nr. 12-14, Alba Iulia, 510010

0258-813-300

Principia Múzeum

Az Egyesülés terme mögötti tágas téren található – a Legio XIII. Geminának otthont adó – római castrum történetét bemutató Principia Múzeum.

Strada Unirii

tel: 0258 813 300

email: contact@castrul-apulum.rhttps://mnuai.ro/

Nyitvatartás: hétfő-kedd: zárva; szerda-vasárnap: 10:00 - 17:00

„Prichindel”  Bábszínház

Nem csak bábelőadásokat tartanak itt, hanem ifjúsági rendezvényeket és könnyűzenei koncerteket is.

Str. Andrei Mureșanu, Nr. 3.

Telefon: +4 0372-758-351 / +4 0258 811 752

secretariat@teatrulalba.ro

Augustin Bena Kulturális Központ.

A nemzeti és egyetemes kultúra népszerűsítésére létrejött intézményben a Fehér megyei kisebbségben élő etnikai csoportok számára is szerveznek eseményeket.

str Regina Maria, nr 6.

+40 258 826 410

augustinbena@mail.com

Szakszervezetek Művelődési Háza

Hetente színházi előadások, zenei produkciók és különböző rendezvények színhelye

strada Mihai Viteazul lnr 31.